Gyászjelentés - Molnár Andrásné Gizi néni
A család, a rokonok, valamint a barátok nevében is
fájdalmas szívvel, de a Jóisten akaratát
kézséges lélekkel elfogadva tudatjuk, hogy
MOLNÁR ANDRÁSNÉ
GIZI NÉNI
településünk díszpolgára
életének 84. évében 2016. március 24-én az
Örökkévalóságba költözött.
Gizi néni lelki üdvéért katolikus szertartás keretén belül 2016. március 28-án hétfőn a pilisszentkereszti temetőben helyezték földi maradványait örök nyugalomra a feltámadás hitével és reményével.
„Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy
megismerjem Őt és feltámadásának erejét,
de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget.
Így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal
eljuthassak a halálból a feltámadásra is.”
(Fil 9b-11
Végső búcsú Molnár Andrásnétól (1932-2016)
Szívünkben mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2016. március 24-én, életének 84. évében elhunyt szlovák tanárnőnk, kitűnő népdalénekesünk, a magyarországi szlovákok aktivistája, községünk és testvértelepülésünk Blatné díszpolgára Molnár Andrásné szül. Fuhl Gizella. Élete szorosan fonódott össze szülőfalujával, Pilisszentkereszttel, ikonikus alakja volt szlovákságunknak.
Molnár Andrásné 1932. május 10-én született Pilisszentkereszten. A budapesti szlovák tanítóképzőben végzett tanulmányai után pedagógusi pályáját Tótkomlóson kezdte, a síkságot azonban nem tudta megszokni. A pilisi hegyek oly közel álltak szívéhez, hogy ha nem látta őket, mély sóvárgás fogta el utánuk. Néhány hónap elteltével visszatért Pilisszentkeresztre, amit többé el sem hagyott. A helyi általános iskolában oktatott szlovák nyelvet több mint negyven évig. Nagyszerű eredményeket elérve évtizedeken át vezette az iskolai énekkart. Hosszú pedagógiai tevékenysége során több generációban ébresztett szenvedélyt a szlovák népdal iránt. Egyik alapítója és hosszú időn keresztül művészeti vezetője volt a Pilisszentkereszti Szlovák Pávakörnek, amelynek meghatározó személyiségeként több mint 50 évig énekelt. Gizi néni a Pilis Népdalkör motorja is volt, amelyet három pilisi község (Pilisszentkereszt, Piliscsév és Pilisszántó) szlovák népdalhagyományainak továbbvivői alkottak. Évtizedekig volt elnöke a Magyarországi Szlovákok Szövetsége helyi szervezetének, miközben egy ideig a Pilisszentkereszti Szlovák Önkormányzatnak is tagja, valamint vezetője volt a Szlovák Közművelődési Központ pilisi régiójának. Molnár Andrásné 1995 és 2006 között az Országos Szlovák Önkormányzat közgyűlésének is tagja volt. Ebben az időszakban a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány kurátoraként nagyon sikeresen érvényesítette a hazai szlovákok érdekeit. Fáradhatatlanul és nem múló lelkesedéssel dolgozott földijeiért. Munkáját az Országos Szlovák Önkormányzat 2002-ben „Nemzetiségünkért” díjjal ismerte el. 2010-ben Molnár Andrásné a művelődés és kultúra, a szlovák identitás megőrzése és megerősítése terén végzett munkájáért, valamint a magyarországi szlovák kisebbségért tett sokszínű tevékenysége elismeréseképpen megkapta a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjat is.
Molnár Andrásnét 2016. március 28-án kísérték utolsó útjára a pilisszentkereszti temetőben.
Emléke szívünkben tovább él.
S hlbokým zármutkom v srdci oznamujeme, že 24. marca vo veku 84 rokov zomrela slovenská učiteľka, vynikajúca ľudová speváčka a aktivistka Slovákov v Maďarsku Gizela Molnárová, rodená Fuhlová. Jej život bol úzko spätý s rodnými Mlynkami, stala sa ikonickou osobnosťou našej Slovače.
S hlbokým zármutkom v srdci oznamujeme, že 24. marca 2016 vo veku 84 rokov zomrela slovenská učiteľka, vynikajúca ľudová speváčka a aktivistka Slovákov v Maďarsku Gizela Molnárová, rodená Fuhlová. Jej život bol úzko spätý s rodnými Mlynkami, stala sa ikonickou osobnosťou našej Slovače. Gizela Molnárová, rodená Fuhlová sa narodila v Mlynkoch (Pilisszentkereszt) 10. mája 1932. Po skončení štúdia v budapeštianskom slovenskom učiteľskom ústave svoju pedagogickú dráhu začala v Slovenskom Komlóši. Na rovinu si ale nedokázala zvyknúť. Pilíšske hory jej totiž prirástli k srdcu a keď ich nevidela, trpela clivotou. Po niekoľkých mesiacoch sa vrátila späť do Mlynkov, ktoré už neopustila. V miestnej základnej škole vyučovala slovenčinu viac ako štyridsať rokov. Desaťročia viedla školský spevokol, s ktorým dosiahla pekné výsledky. Počas svojej dlhoročnej pedagogickej činnosti viedla mnohé generácie k vrúcnemu vzťahu k slovenskej ľudovej piesni. Bola jednou zo zakladateliek a dlhší čas i umeleckou vedúcou mlynského slovenského ľudového speváckeho zboru (pávieho krúžku), v ktorom ako jeho najvýraznejšia osobnosť
nepretržite spievala viac ako 50 rokov. Gizela Molnárová bola tiež hnacím motorom spevokolu Piliš, v ktorom spievali nadšenci a ochrancovia slovenských ľudových tradícií z troch pilíšskych obcí: Mlynkov, Čívu a Santova. Desaťročia pôsobila ako predsedníčka Organizácie Slovákov v Mlynkoch, pobočky Zväzu Slovákov v Maďarsku (ZSM), pričom istý čas bola aj členkou miestnej slovenskej samosprávy a vedúcou pilíšskeho regiónu Slovenského osvetového centra. V rokoch 1995-2006 bola poslankyňou Celoštátnej slovenskej samosprávy. V tomto období, počas troch volebných cyklov zastupovala slovenskú národnosť v kuratóriu verejnej nadácie Pre národné a etnické menšiny v Maďarsku, kde veľmi úspešne presadzovala záujmy Slovákov v Maďarsku. Neúnavne a s neutíchajúcim nadšením pracovala pre svojich rodákov. Jej prácu ocenila Celoštátna slovenská samospráva v roku 2002 udelením vyznamenania „Za našu národnosť“. Gizele Molnárovej v roku 2010 udelili prestížnu cenu Pro Cultura Minoritatum Hungariae za jej mimoriadny prínos v oblasti vzdelávania a kultúry, za zachovávanie a posilňovanie slovenskej identity, za mnohostrannú osvetovú prácu v prospech slovenskej národnosti v Maďarsku.
Posledná rozlúčka s Gizelou Molnárovou sa konala na mlynskom cintoríne 28. marca 2016.
Česť jej pamiatke!
In memoriam Gizela Molnárová (1932-2016)
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.916667108432266.1073741989.147596498672668&;type=3
Zbohom, teta Gizka! Clivo na duši je za Vami pod Pilíšom i na Slovensku
http://www.slovenskezahranicie.sk/sk/blog/62/zbohom-teta-gizka-clivo-na-dusi-je-za-vami-pod-pilisom-i-na-slovensku
Gizela Molnárová poctená Medailou ÚSŽZ
Jej charizmatické vyžarovanie pôsobí povzbudzujúco pre generácie Slovákov v Mlynkoch.
http://www.uszz.sk/sk/slavnost-pod-pilisom-gizela-molnarova-poctena-medailou-uszz-pri-50-vyroci-spevackeho-pavieho-kruzku-v-mlynkoch
Meno „tety Gizky”, alebo „Gizi - néni”, pretože takto familiárne ju s obľubou oslovujú nielen Mlynčania a jej priatelia v kraji pod Pilíšom, ale aj Slováci vo všetkých slovenských prostrediach v Maďarsku, kam prenikol jej spev, sa stalo symbolom úprimnosti, bezprostrednosti a oddanosti rešpektovanej a obdivuhodnej ženy. Pretože pani Gizela Molnárová, rodená Fuhlová, snúbi v sebe v jej ľudskej, tvorivo-umeleckej a charizmatickej dimenzii viac ako iba vzťah k ľudovej piesni. Skrze ňu vnímame odhodlanie uchovávať a ďalej šíriť krásu slovenských ľudových hudobných a folklórnych tradícií pod Pilíšom.
http://www.uszz.sk/data/files/Gizela%20Molnarova%20laudatio%2013.6.2015.pdf
Život pretkaný spevom - Portrét Gizely Molnárovej
http://www.luno.hu/archiv-luno-portal/archiv-zena-a-spolocnost/10849-zivot-pretkany-spevom-portret-gizely-molnarovej
In memoriam Gizela Molnárová (1932-2016)